Bizonyított tény!

A hétköznapi tojást brit kutatók szerint szuperételnek kellene kikiáltanunk, mivel nagyon jó hatással van egészségünkre és még az elhízás leküzdésében is segít.

Táplálkozástudósok szerint a tojás a táplálékban egyik leggazdagabb élelmiszer és azt ajánlják, hogy az optimális hatás eléréséhez legalább napi egyet fogyasszunk el belőle. A Nutrition and Food Science (Táplálkozás és Élelmiszertudomány) című folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók hangsúlyozzák: a tojás fontos szerepet játszhat az egészségmegőrzésben, valamint a fogyásban és a testsúly megtartásában is.


Dr. Carrie Ruxton, a tanulmány vezetőszerzője 71 korábbi vizsgálat adatait elemezte munkatársaival. A kutatások a tojás tápanyagtartalmát, valamint az étrendben betöltött szerepét vizsgálták. Kiderült, hogy miközben kalóriában szegény, igen gazdag fehérjében és tele van olyan, az egészség szempontjából fontos alapvető tápanyagokkal, mint a D és B12 vitamin, a szelén és a kolin.


Gazdag az antioxidánsokban


A vizsgálat azt is megerősítette, hogy a fehérjét tartalmazó élelmiszerek között a tojás tartalmazza a gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek számára a növekedéshez és fejlődéshez nélkülözhetetlen aminosavak leggazdagabb keverékét. Emellett a tojásban található antioxidánsok magas szintje gátolja a szem korral járó sárgafolt-elfajulását (makuladegeneráció), amely a vakság vezető oka a fejlett országokban.


"A tojás egészségre gyakorolt kedvező hatásai olyan sokrétűek, hogy talán nem túlzás szuperételnek nevezni azt" - nyilatkozta a sajtónak a független dietetikusként dolgozó Ruxton. "A tojás nemcsak kalóriában szegény, de tele van olyan tápanyagokkal is, amelyek nagyon fontosak az egészséges élet szempontjából. Ideális élelmiszer az élet valamennyi szakaszában, ráadásul könnyű elkészíteni és finom is."


Bővelkedik D-vitaminban


A kutatás szerint a tojásfogyasztásból a legtöbbet a gyermekek, a tizenévesek és az idősebbek, továbbá a sok húst fogyasztók és a tejet nem ivók profitálhatnak. A tanulmány egyik kulcsfontosságú felfedezése, hogy a tojás nagyon fontos D-vitamin forrás, és fogyasztása jelentősen növelheti a napi bevitelt. Egy tojás a napi ajánlott bevitel több mint 20 százalékát biztosítja, kettővel pedig szükségletünk közel felét fedezhetjük.


Az alacsony D vitamin szintet számos betegséggel összefüggésbe hozzák: többek között a csontritkulással, a daganatokkal, a szívbetegséggel, a szklerózis multiplexszel, valamint egyes immunbetegségekkel, sőt a mentális problémákkal is.

Medipress

Hírek

  • AKCIÓS CSOMAGÁR !!!
    2012-01-26 23:17:03

    Legjobb árak az országban !AKCIÓK menüpont!;)

  • Eladó fürj és Fürj tojás folyamatosan!
    2012-01-16 22:51:00

    Eladó mindenféle korosztályban fürj!És 12-es  fürj tojás tartó!

  • Eladó fürjtojás tartó
    2011-01-14 17:33:09

    12 db-os műanyag fürj tojás tartó

  • Eladó Gazdasági Fürj És Fürj Tojás Vágófürj
    2010-03-16 21:34:45

    Egész évben folyamatosan eladó fürjek mindenféle korosztályban minden mennyiségben.

  • Fürjek születtek!
    2010-01-31 20:54:35

    Megszülettek a fürjek 85%-os kelés aránnyal:)

  • Vegyél fel
    2010-01-09 22:52:31

    Msn-en és vagy Skype-n vegyél fel és beszélgessünk a Fürjekről.

  • Eladó
    2010-01-09 22:26:53

    Eladó megtermékenyített fürjtojásokat keresek keltetéshez!

  • Fürjek nemsokára
    2010-01-09 13:23:20

    Nemsokára fürjek lesznek:)

Szavazás

Hogy tettszik az oldal?
igen
nem
Lenne mit alakítani rajta
Borzasztó
Asztali nézet